2015/01/12
Már csak néhány nap, s kezdődik a felvételi! Mi már nagyon várjuk, kik azok, akik az idei tanévben megtisztelnek Bennünket bizalmukkal, s az elkövetkezendő években együtt dolgozhatunk majd velük.
Röviden ismertetem Önökkel a felvételivel kapcsolatos legfontosabb információkat. Ha postán nem is érkezik meg a behívó levél, mindenképp várjuk Önöket a felvételi napján!
A 9. évfolyamra jelentkezők (négy évfolyamos általános, négy évfolyamos tagozatos, NYEK és szakközépiskolai képzés) a korábban már megírt központi írásbelin szerzett pontok, illetve a tanulmányi pontok mellé a szóbeli felvételin is gyűjthetnek újabb pontokat. A hat és nyolc évfolyamos képzésre a korábbi évek tanulmányi eredményei alapján veszünk fel diákokat.
amelyre szeretettel várjuk leendő diákjainkat és a szülőket is. E napon minden diákkal szeretnénk megismerkedni, illetve a szülőkkel beszélgetni, mert csak így nyílik lehetőség arra, hogy az érdemjegyek száraz információi mellett pontosabb képet alkossunk egy-egy diák személyiségéről.
Mindenkit arra kérünk, hogy hozza magával
– ellenőrzőjét,
– magyar irodalom és nyelvtan füzetét,
– matematika füzetét,
– az általa tanult idegen nyelv tantárgyi füzetét, munkafüzetét,
– bármilyen más dokumentum bemutatására is ekkor van lehetőség (versenyeredmények, sporteredmények, „könyvmolyképző” igazolás stb.),
– sportorvosi igazolás (ha van – a sporttagozatra!)
– sportfelszerelés a sporttagozatosok számára az alkalmassági vizsgához
– szívesen fogadjuk a saját egyházi közösségéből a plébánosi/paróchusi/lelkészi ajánlást.
Szeretettel várjuk Önöket a felvételi beszélgetésre, hogy már most elkezdhessük a közös munkát, amelynek legnemesebb célja az, hogy a nálunk tanuló lányokból és fiúkból értékes, öntudatos, helytállni képes fiatalok válhassanak.
Debrecen, 2015. február 10.
Dr. Bódis Zoltán
igazgató