Világ hét csodája

Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának.

Valószínűleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot:

1. az egyiptomi nagy piramisok
2. a Taj Mahal
3. a Grand Canyon
4. a Panama-csatorna
5. az Empire State Building
6. a Szent Péter-székesegyház
7. a kínai nagy fal

Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával.

Így megkérdezte a lányt, hogy talán problémája van a lista elkészítésével.

A lány azt felelte: „Igen, egy kicsit. Nem teljesen tudom eldönteni, mert olyan sok van.”

A tanár azt mondta:
„Rendben, oszd meg velünk, amid már van, talán tudunk segíteni befejezni”.

A lány hezitált, de aztán felolvasta:
„Szerintem a világ hét csodája a következő:

1. látni…
2. hallani…
3. tapintani…
4. ízlelni…
5. érezni…
6. nevetni…
7. és szeretni.”
A teremben olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna.
Az egyszerű és hétköznapi, általános dolgok elkerülik a figyelmünket,

és amit természetesnek tartunk, azok valóban csodálatosak!
Tanulság, egy szelíd figyelmeztetés:
A legértékesebb dolgokat az életben nem lehet kézzel felépíteni vagy megvásárolni.
Ne légy annyira elfoglalt, hogy ne vedd észre ezt!  

Vízhordó edény

Kínában egy vízhordozónak volt két cserépedénye. Annak a botnak egyik-egyik végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt tele vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap. A vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házába. Természetesen a tökéletes edény büszke volt teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
Két év keserűség után, egyik nap megszólította a pataknél a vízhordót:
– Szégyellem magam, mert belőlem szivárog ki a víz egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt:
– Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon nyílnak, és nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ezen oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját, különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák teszik életünket olyan érdekessé és értékessé, csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, és meglátni a jót másoknak!