Főooldal
egészségheti program

egészségheti program

Egészséghét 2018.

„Nem elég nem inni, minden téren józanodni kell” 

Az Egészséghét keretén belül testmozgásra, egészséges táplálkozásra való felhívás mellett, sikerült sort keríteni a mai fiatalok egyharmadát is érintő probléma megvitatására- az alkohol egészségkárosító hatásainak bemutatására.

Az iskolánk jó kapcsolatot ápol a Kenézy Gyula Kórház kórházlelkészével. Laczkó Zsolt atya, aki 20 éve dolgozik a kórház Pszichiátriai Osztályán, már többször vitte a gyerekeket az Ápolási és a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályra, hogy karácsonyi műsorral megörvendeztessék a beteg embereket.

Ez alkalommal most ő jött el hozzánk, hogy előadást tartson a fiataloknak erről a komoly problémáról, és hogy felhívja a gyerekek figyelmét az alkoholfogyasztás veszélyeire, a felelős magatartás fontosságára.

Amellett, hogy őszintén és nyíltan beszélt a kiváltó okokról, társadalmi problémákról, hangsúlyozta, hogy a Hit, az Istennel való kapcsolat, a szeretet őszinte megélése komoly szerepet játszik a gyógyulásban.

Az atya alapító tagja az Addiktológiai Részlegen működő Minnesota Programnak, amely a szenvedélybetegek 12 lépéses tematikájára és önsegítő csoportjára épül.

A hosszú évek alatt sok, hasznos tapasztalatot szerzett, amely segítette abban, hogy a fiataljainknak hitelesen beszámoljon mindenről.

Hálásan köszönjük!

 Írta: Laczkóné Király Emese