Főooldal
RENOVABIS PÁLYÁZAT 2015

RENOVABIS PÁLYÁZAT 2015

Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet

 

„Roma tanulók integrációjáét segítő tanórán kívüli tevékenységek”  

560.000,-Ft

 

Pályázati projektunk célja egy olyan érzékenyítő program megvalósítása volt, amely a mostani fiatal nemzedék számára a jövendő elkerülhetetlen kérdését járja körül. Magyarországon, de régiónkban különösen jellemző a roma/cigány lélekszám emelkedése, így fiataljaink számára nagyon fontos, hogy ne csak a média sokszor torzító, vagy az előítéletektől terhes mindennapi beszédmód alapján tájékozódjanak a cigányság helyzetéről, lehetőségeiről. Ennek legfontosabb lépése az ismeretszerzés, amely különböző csatornákon, életkori sajátosságoknak megfelelően valósult meg.

A filmklubot dr. Bódis Zoltán romológus szakember, mesekutató szervezte, amelyen meghívott előadók is szerepeltek (dr. Biczó Gábor  – Miskolci Egyetem, dr. Bálint Péter , DE-GYFK Roma Szakkollégium). A filmklub programját valójában kisebb orientáló filmrészletek adták, amelyeket közösen vitattunk meg egy-egy osztállyal.  Eredményesnek tűnik ez a forma, ezért a jövőben is szeretnénk folytatni.

A fiatalabb korosztály számára a meseműhely programot valósítottuk meg, amely részben a Vojtina Bábszínházzal együttműködve valósult meg, ahol saját diákjaink számára ritus-játék foglalkozásokat tartottak a felkért előadók, különböző néphagyományokhoz kapcsolódóan. Ezt egészítette ki egy speciális program, amely Danyi Dorottya mesemondó és dr. Bódis Zoltán mint mesekutató Egyeken a testvériskolánk kisdiákjai számára valósítottak meg, ahol nagyon magas a roma származású diákok aránya, így nekik egy eredeti Bari Károly gyűjtéséből származó cigánymese komplex feldolgozása révén  idéztük fel a cigány hagyományok világát.

Az intézményben a cigányság történetével kapcsolatos fotókiállítást is rendeztünk, illetve olyan állandó tablók is készültek, amelyeket az oktatásban más alkalmakkor is hasznosítani tudunk. A kiállítás kapcsán vetélkedőt is szerveztünk, ahol a legjobban szereplő diákokat jutalmaztuk.

Tehetséges roma diákunk részére az idei félévben  nyelvvizsgaelőkészítő foglalkozást tartottunk.