Főooldal
Az Alapítvány tevékenysége

Az Alapítvány tevékenysége

Közösségi tevékenység

A Rátky Alapítvány támogatásával és szervezésében több alkalommal 20-30 fős diákközösségek vettek részt a hagyományos csíksomlyói zarándoklaton. Mind vallásos élményként, mind a hazaszeretet és honismeret fejlesztéseként nagy jelentőségű ez az esemény, ugyanis nagyon sok diák (anyagi okokból) más módon nem jut el Erdélybe, s nem szerezhet élő tapasztalatot az egyik legjelentősebb összmagyar eseményről.

Nagyon fontos még a fiatal korosztályok számára szemléletformáló, közösségépítő Barátok Útja ifjúsági zarándok-tábor, amelyre nyaranként kerül sor. Az ezen való részvétel szintén kisebb közösségekben (20-30 fő) zajlik.

Alapítványi támogatással valósul meg az iskolai sportnap, ahol részben a hagyományos sportok, részben kevésbé ismert sportágak képviselői vannak jelen. A rendezvény több helyszínen, forgószínpadszerűen zajlik 400 diák részvételével.

A Rátky Alapítványon keresztül szerveztünk meg olyan, az intézmény falain is túlnyúló tanulmányi versenyeket, amelyre több intézményből érkeztek diákok. Általában projektalapú, érdekességeket bemutató, a természettudományos ismereteket élményszerűen bemutató programokon több száz diák vett részt.

Személyes támogatás

A Rátky Alapítvány évente 1 millió Ft összegű támogatást ad a rászoruló diákoknak. A diákok egyéni pályázatait az osztályfőnökök ajánlásával a kuratórium hagyj jóvá.

 

 

A pályázat digitálisan adható be a meghirdetett időszakokban: