Főooldal
Ünnepi Szentmise a Szabolcsi Zsinat emlékére

Ünnepi Szentmise a Szabolcsi Zsinat emlékére

Tisztelt Szülők! Kedves Diákjaink!

Jeles történelmi és egyházi eseményre hívjuk Önöket. 2017. június 24-én Szabolcson, a szabolcsi földvárnál ünnepi szentmisére hívta meg Palánki Ferenc püspök atya intézményünk fenntartója iskolánk diákjait, munkatársait. Ezen a napon Szent Lászlóra, a magyar középkor egyik legkiválóbb uralkodójára emlékezünk, illetve a korszak jelentős eseményeként számon tartott szabolcsi zsinatra, amelyen korszakos fontosságú rendelkezések születtek.

Az iskolából közösen buszokkal indulunk e szombati napon, szeretnénk, ha minél több diákunk (és esetleg a kedves szülők is) részt vennének a nap programjában.

A terveink szerint 8,00 kor indulunk, 10,00-ra érkezünk a helyszínre, majd a szentmise után a helyi nevezetességeket nézzük meg.

Kérem, hogy az osztályfőnökön keresztül jelezzék részvételi szándékukat, illetve biztassák gyermeküket, hogy a nyári szünet ellenére is vegyen részt ezen a közös programon.

köszönettel:

dr. Bódis Zoltán

intézményvezető