Amikor másodszor is Jerikó felé ment, megint talált egy sebesültet a szamaritánus. Harmadik, negyedik, ötödik útján újabb és újabb áldozatok feküdtek az országúton. Százszor tette meg az utat és száz szerencsétlen feküdt ott, majd ezerre és ezerre bukkant. Mindig ugyanazon a helyen. Ez foglalkoztatta, amikor 2333-madszor ment Jeruzsálemből Jerikóba. Szinte belebotlott az újabb sebesültbe annyira gondolataiba merült. Sóhajtva szedte elő a kötszert a nyeregtarisznyából, rutinosan látta el a 2333. sebesültet. Gyakorlott mozdulattal emelte a szamárra a vérborított testet, és lám, az állat magától indult el a fogadó felé a jó ismert úton. A szamár és a sebesült szerencsésen meg is érkeztek.
A szamaritánus ugyanis a sivatag felé tartott, hogy megkeresse a rablótanyát. Mert amikor a 2333. áldozatba botlott, hirtelen rádöbbent, hogy sokkal jobb szamaritánus lehetne, ha végre a tettesekkel is törődne, s nem csak ragtapaszokat osztogatna. Elhatározta, hogy a rablókon fog segíteni. Később zavartalanul utazhatott Jeruzsálemből Jerikóba. Sok időt takarított így meg…

(E. Schnydrig nyomán)